Kategóriák: Bogaras Vaják


Erőkör házilag

Szombaton különböző gyerekrendezvényeken vettünk részt, egymást érték a programok. Voltunk családi napon, kézműves foglalkozáson, gospel koncerten, s még a barátoknál is. A gyerekek rendesen kiszórakozták magukat.

A kézműves foglalkozás az egyik egyház szervezésében zajlott, ahol kicsit énekeltünk is. Sokszor elhangzott a dalokban a halleluja szó. Még a két és féléves fiam is dúdolgatott valami haleli félét, láthatóan nagy élvezettel és beleéléssel.

Az Éjféli Kiáltás nevű Gospel kórus szintén Istenhez énekelt. Nincs játszótere a falunak, s a koncert az adománygyűjtés jegyében zajlott.

Figyelni kezdtem. Az egész napot a szeretet és a hála adás lengte körül. S ehhez, csak be kellett menni a faluba. Nem kellett elvonulni, hasonló gondolkodású közösséget keresni, csak részt kellett venni néhány helyi rendezvényen.

Olvass tovább

Koboldok szolgáltatónak öltözve?

Vajon mi az a határ, amit ha nem tartunk tiszteletben, sokkal lejjebb zuhanunk, mint azt valaha gondoltuk volna? Ha egyáltalán észrevesszük, hol is tartunk…

Olvass tovább

Kollektív csiga, légy, pók tudat?

A meztelen csigák jelenléte is a kollektív tudattal kapcsolatos. Szerintem.

Amúgy meg külön kihívásként árasztják el a kertünket. Végtelenül lassú állatok, mégis egy idő után letarolnak mindent, ami hasznos lehet egy veteményes kertben.

Valami, ami nem mozdul, vagy csak borzasztóan lassan, de ha nem veszek tudomást a jelenlétéről, nem változtatok, jelentős kárt okoz.

Kollektív tudat, megint, ugrik be a gondolat,

Olvass tovább

Cash Flow társas a véletlenek játékában

Cash Flow játékon vettem részt a minap. Reggel időben ébredtem, s bár nem sok kedvem volt felkelni, a gyerekek is aludtak még, mint a bunda, pedig a kicsi gyakran felkel hajnalban, minden adott volt egy nyugodt és hosszú régóta vágyott reggeli pihentető alváshoz. De nem, én Cashflowzni indulok, szajkózta a tudat, több hete meg van szervezve, úgyhogy kénytelen voltam kinyitni a szemem.

Gyerekek a kocsiban, indulásra készen a nagymamához, indítom a motort, de az újra és újra lefullad. Nem adtam fel, elindultunk, útközben magához tért az autó is, talán álmos volt még ő is.

 Figyeltem a jelzésekre: nehezen indultam, sőt legszívesebben nem is mentem volna, s az ehhez szükséges eszköz, az autó is átvette a rezgést.

Olvass tovább

Nyertem néhány milliót

Van egy bizonyos cég, aki állandóan bombáz ajánlataival, sokféle színes papírt is küld, mindenféle lehetséges álomnyereményekről. Örülni szoktam nekik, van egy nagy habszivacs táblám, s fel is szoktam rakosgatni rá, hiszen többször magas összegek mellett oda van gépelve a nevem, mint nyertes. Kell ennél jobb megerősítés?

Egyik alkalommal egy autót is felajánlottak, nyereményként, ha megrendelek ezt vagy azt. Szép kocsi, kitettem ezt a képet is. S érdekes módon valamelyik nap fél füllel hallottam talán az egy reklámban, hogy az egyik áruház nyereményjátékában pont ez a típusú autó szerepel, ha ott vásárol az ember bizonyos összegben. Utánanéztem interneten: még a szín is egyezett. (Más cég nyereménye, nem ugyanazé.) Dolgozik a tudatalattim. Kiszűrte az infót, hiszen keveset nézek tévét, de ezt mégis meghallottam.

Olvass tovább

Árnyékunk lakhelye, Napfonat csakra

Erőközpont, tűz, amely pusztít, de világít is, és meleget ad. Belső erőnk lakhelye, amelytől sokan félnek, pedig az önmegvalósításhoz elengedhetetlen, ennek a csakrának az erősítése. Ha nem hozzuk egyensúlyba, az erő ellenünk fordul, s megbetegíthet. Színe sárga, mint a rózsáé a képen.

Sárga Napfönat

A látás is hozzá tartozik. Lássunk is, ne csak nézzünk:) És lélegezzünk, a felszínes légzés, ennek a csakrának az elzáródásához vezet.

Árnyék megjelenése.  Merjünk vele szembenézni, például úgy, hogy figyelünk álmainkra, megfejtve őket.

Agresszió, érzelmek, harag. Ne fojtsuk el, adjuk ki magunkból, akár küzdősportokban, vagy más olyan sportban, amelyet szívesen végzünk, de ki is beszélhetjük, írhatjuk, zenélhetjük, rajzolhatjuk magunkból.

Lényeg, hogy kijöjjön, mert megkönnyebbülünk tőle.

A szent harag ugyanis tiszítja a köldökcsakrát, tudatosan adjuk tehát ki magunkból.

Az árnyékén, a tudattalan is ide kapcsolódik, sőt az asztráltest is. Sokat segít, ha figyelünk az üzeneteire. Álmainkat megfigyelhetjük, ha egy füzetet készítünk az ágy mellé, s mikor felébredünk, gyorsan leírjuk őket. Egy idő után, átlátható, hogy mik az előző nap eseményei, amelyet agyunk rendszerez, feldolgoz, s mi az, aminek üzenet értéke van, valamilyen érzésre felhívja a figyelmünket, amit eddig nem vettünk észre. Hiszen ha tudatosan figyelünk rá, mint egy lufi kipukkan, s megszűnik létezni, hiszen gyakorlatilag nyakon csípjük, megfejtjük.

Ha napközben sokat figyelünk egy-egy szóra, amivel foglalkozni akarunk álmunkban, akkor az megjelenik. Nézzünk pl repüléses képeket, írjuk le többször, repülés, s kellemes repüléses álomban lesz részünk. Ha nem kellemes, az is valami feldolgozandóra hívja fel a figyelmünket.

A repülés, a tágasság, szabadságérzethez köthető, előbb-utóbb meghozza a jóérzést keltő, pihentető álmot is.

Szépség

Egyik nap az okmányirodában való várakozás közben a szépségről gondolkodtam. A Mennyei Próféciák is említi a szépség megfigyelését, mert ettől emelkedik a rezgésszámunk, ha a szépet észrevesszük, megfigyeljük. A fák levelei, virágok, tökéletesen alkalmasak például erre, s ha közben még a légzésünkre is figyelünk, megemelkedik a rezgésszámunk, az agyunk kikapcsol, a dolgok a helyükre rendeződnek.

Olvass tovább

Szakrális Csakra

Nemi vagy másnéven szakrális Csakra.

Csakrák

Csakrák

Érzékiség, bőség, az élet élvezete, érzelmek, szexualitás.

Ha nem folytjuk el az érzéseinket, urai lehetünk testünknek és saját életünknek. Mert lehetünk mártírok de lehetünk uralkodók is, ha odafigyelünk az érzéseinkre, s tudatosan megéljük őket.

Olvass tovább

Fény kontra hitel

Na ez lesz ám a bogaras vaják:) Nem szó szerint a bogarakról írok most, hanem a szó átvitt értelmében nézhetsz bogarasnak Kedves Olvasóm, vállalom.  Ugyanis arra az elhatározásra jutottam, hogy továbbfejlesztem fehér fényes gyógyító technikámat, s kipróbálom a tartozásaimon is.

Olvass tovább

Önműködő Univerzum

Hálát adtam. Mindent megköszöntem, megtaláltam a kulcsszót. Gyakoroltam, mondogattam, hogy beépüljön, s működni kezdett. Rossz, lehúzó gondolatnál, inkább köszönetet mondtam, azért amiben vagyok, ahol vagyok, aki vagyok, akikkel vagyok, s a rezgésszámom újra megemelkedett, s kiegyenlítődtem.

Egyik nap, azt álmodtam, hogy a korábban említett gépem megjavult, s működik,

Olvass tovább

De mi van ha nem merjük?

Olvastam egy technikáról, az a lényege, hogy minden számlára, amit kapunk, boltban , akárhol, írjuk rá, hogy Pénz egyenlő Szeretet, mert ezzel emeljük a rezgésszámát.

Olvass tovább

Korlátok nélkül

Eltelt jópár hét, s időnként, mikor már majdnem folytattam előző írásomat, hiszen voltak újabb álmaim, mintegy válaszként fel-felbukkanva, de amolyan igazi AHA élményt egyik sem adott, valami mindig elterelt. Aztán meglett az áttörés,

Olvass tovább

Akadálytalanítás

Azon gondolkodtam a minap, gépem villogó képernyőjét figyelve, amelynek hibája már használhatatlanná fokozódott, hogy miért van az, hogy Uri Gelleresen mondogatom neki a MUKODJ szót, de nem változik semmi. Ha a szeretetre koncentrálok, meg a kezemből áradó fehér fényre, akkor pillanatokra megáll a remegés, ugrálás, de aztán kezdődik minden elölről, folytatódik tovább.
Olvass tovább

Kapcsolódás, közvetlen teremtés

Véletlenek. Kapcsolódások.

Előző bejegyzésemben írtam a Plejádos könyvről, és a földelés gyakorlatáról. Természetesen én is belekezdtem újra a gyakorlásba, s időnként fájt is kicsit az alhasam. Nem adtam fel, kapcsolódtam tovább “bőszen”:) az anyaföldhöz, s figyeltem az eseményeket.

Olvass tovább

Földelés

Tegnap itt járt egyik kedves barátnőm, s beszélgetésünk alatt előkerült Amorah Quan Yin: Szellemi Átalakulás És Öngyógyítás A Plejádok Fényküldötteivel, című könyvem. Több másik mellett, kölcsön akartam adni neki, de végül nem adtam, nem tudtam elszakadni tőle, s megbeszéltük, hogy most nekem van dolgom vele, de majd később, ha kiolvasta a többit, persze odaadom neki. Miatta is írom ezt a bejegyzést, hogy lássa, hasznos volt, hogy itt hagyta:)

A földelés gyakorlata

Olvass tovább

Esik eső, csepereg

Esik eső, csepereg, írja egy költő egy gyerekversben. Az idei, szinte állandó esőzés elgondolkodtatott. A kertem odavan, “tombolnak” a csigák, főleg a meztelenek, ( a négyéves lányom meg is jegyezte egyik nap, hogy sietnie kell, nehogy elkapja egy csiga:)), a gyümölcsök nagyrésze hiányzik, leverte az eső. De vajon mit jelenthet ez a sok eső tudatosságunk útjain?

Olvass tovább

Avatár lelkünk

AvatárRajzfilm és videó egy kisfiúról, aki az utolsó levegőidomár, s egyben az Avatár, aki megmenti a világot a tűzidomároktól. Két barátja a víz népéhez tartozik, a tűz zsonglőrei pedig az ősi ellenségesek, akik elpusztították a többi levegőidomárt.

A lenti linken egy vágott verzió található 15 percben a rajzfilm lényegéről, az avatárrá válásról. Ahhoz, hogy valaki avatár legyen, egyesítenie kell a négy elemet önmagában, s a csakráit is meg kell tisztítania. A kisfiúnak sokszor öntudatlanul sikerült, de mostmár egy mester segítségével, tudatosan alakítja át magát.

http://www.dailymotion.com/video/x9c9sl_csakratisztitas_lifestyle/

A magiar1 google csoport leveleként kaptam továbbküldve egyik barátnőmtől, ha valakinek gondja támadna a forrással:)

Mégegyszer a link:

http://www.dailymotion.com/video/x9c9sl_csakratisztitas_lifestyle/

Saját szimbólumok

A rovat bemutató oldalán már két példáról írtam saját szimbólumrendszeremből, a rigó, mint megerősítés, és a madártoll, mint hiábavaló, felesleges cselekvés jelzésről.

Május van, akinek van kertje, és szeret ültetni, növényekkel bíbelődni, már túl van az ültetések nagy részén, már amennyire az idő engedi.

Mivel sokat esik az eső, előbújtak a meztelen csigák meg persze a házas fajtáik is. Nem a kártékonyságukat szeretném részletezni, hanem a szimbólumrendszerembe  illesztem őket, s megkeresem a jelentését, az én világomban.

Olvass tovább

Elemek: Tenger

Egy cseppben benne van minden. A víz összes tulajdonsága, a tenger sója, zamatja.

Tenger: vízelem. Érzelem. Áradó, kifejező, átmosó, felüdítő, lehűtő energia. Ha csendesen hömpölyög folyó alakban, vagy csak áll, mint egy tó, lakhelyet biztosít a vizi életnek. És élettelennek. Városok, hajók vannak víz alatt. Kihalt, elcsendesedett létformák.

Hozzá tartozik életünkhöz, létezése természetes, mégsem vigyázunk rá eléggé. Magunkban sem. Ha tisztán tartjuk, éteri tisztaság áramlik az életünkbe. Szervezetünk több, mint fele víz. Könyvek sokasága szól a vízkristályról, amely minden érzelmet megjelenít. Programozható is. Egy szeretetteljes gondolatokkal telített pohár víz, gyógyító erejű is lehet.

A tenger magába ömleszt minden mocskot, amellyel az emberi kéz szennyezi. Mégis gyönyörű. Sziklát alakít, partot mos, tombol, ha megharagszik, s elnyel mindent, mi nem a felszínre való. De mélysége vajon hova vezet? Mi van a Bermuda háromszögnél? Egy átjáró? S milyen lények lakják, akikről még sejtelmünk sincs? Hiszen csak a média sugallta valóságot ismerjük. De mi van, ha a szirének, hableányok valóban léteznek, mi van, ha a Génrejtek (Sanctuary) című sorozat nemcsak mese, hanem valóban léteznek a filmben abnormálisnak nevezett különleges lények, mutációk. Hiszen a mutációról az iskolában is tanítanak. S tényleg a vízből jövünk? Egyes feltevések szerint eredetileg vizi lények voltunk.

Lényeg a lényeg, hatalmas erejét s tisztaságát magunkban kell megtalálnunk. S ha megvan, megtartani nem könnyű, de kellő gyakorlással a víz eszenciája a szövetségesünkké válik.

Kép: http://i195.photobucket.com/albums/z241/manofvision777/3d_landscape_20.jpg

Elemek: Szikla

Valahol olvastam nemrég, hogy a hegyek a méltóságot, nagyságot fejezik ki. Én mikor ránézek egy sziklára, hegyre, arcokat látok, az az érzésem, mintha az óriások világát látnám kimerevített képben. Arcok, testrészek, arckifezések egy számomra merev, megkövült változatban.

Olvass tovább

Ezt az oldalt a WordPressmotor hajtja. | Sablon: Motion by 85ideas.